Az ötödik nyári érkező – Sztojka Ádám

Ahogyan arról már korábban írtunk, elkezdődött az átigazolási időszak és ez csapatunkra is hatással van és minimális mozgás várható a keretünkben.

A napokban egyesével mutatjuk be azon játékosokat, akikkel sikeresek voltak az egyeztetéseink és a következő idénytől minden bizonnyal a csapatunk segítségére lehetnek.

Az ötödik nyári érkezőnk:

Sztojka Ádám

A 34 éves gólgyáros a Szeghalmi FC-től érkezik Okányba. A még mindig szélvész gyors támadó játékos új kihívást keresve, motiváltan érkezik hozzánk.

A megyei futballban csak Bambiként emlegetett új igazolásunk „kétlábas” és a támadó harmad szinte minden posztján bevethető, de elmondása szerint leginkább a pálya bal oldalán érzi a legjobban magát, de edzői éppen a gólérzékenysége miatt sokszor tolták előre csúcséknek is.
Azt, hogy ez nem véletlen a három (2016, 2018, 2019) megyei első osztályú gólkirályi címe is tökéletesen tanúsítja.

Ádám karrierje során futballozott fiatalon a Békéscsabai Előre FC-ben, ,majd Dobozon, Kötegyánban, Sarkadkeresztúron, Sarkadon, Méhkeréken, Szarvason és Szehalmon is. Az elmúlt több, mint 15 évben a megyei III. vonaltól egészen az NB3-ig mindenhol helyt tudott állni.
Legsikeresebb éveit Méhkeréken töltötte, ahol háromszoros Megyei I. osztályú bajnok lett, Megyei Kupát nyert a csapattal és része volt a méhkeréki NB3-as kalandnak is.
A kiváló csatárunk az elmúlt években rendszeres kerettagja volt a Békés Megyei válogatottnak is, aminek színeiben nem meglepő módon már gólja is van.

Az MLSZ adatbankjában megtalálható statisztikái szerint Sztojka Ádám felnőtt pályafutása számokban:

OsztályMérkőzésGól
NB3276
Megyei I. osztály224178
Megyei II. osztály9882
Megyei III. osztály11
Bambitól is megkérdeztük, amit a többiektől is, hogy ki vagy kik voltak azok, akikkel nagyon szeretett együtt dolgozni a labdarúgásban, illetve milyen érzésekkel csatlakozik most az Okány KSK együtteséhez, mit vár magától és a csapattól:

Nagyon kellemes érzésekkel igazolok Okányba, mert amikor tudom, hogy tárt karokkal várnak az mindig nagyon jól esik az ember lelkének. Természetesen dobogót várok a csapattól és annak is a legfelső fokát! Magamtól pedig csak a szokásosat: gólokat, gólpasszokat. Aztán majd meglátjuk, hogy menyire tudunk csapatként együtt muzsikálni. Én személy szerint mindent megteszek annak érdekében, hogy a cél amit kitűzünk az valóra is váljon!
Karrierem során nagyon nagyon sok jó játékossal játszhattam, most nem is tudnék kiemelni senkit, annyian voltak.
Az edzőim közül Bíró Róbertet nagyon kedvelem,hiszen vele dolgoztam a legtöbbet, de remek trénernek tartom Rétes Pált és Ekker Attilát is. A sportvezetők és barátok közül pedig legfőképpen a két Bondár Attilát említeném meg. Idősebb Bondár Attila, akinek rengeteget köszönhetek, mert életem egy nehéz korszakában nyújtott számomra segítséget, az ifjabb Attila pedig az évek során csapattársból igazi barátommá vált.

Sztojka Ádám

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük