Egy sima, egy fordított

Felnőtt csapatunk továbbra is veretlen és hazai pályán egészen kiváló mérleggel rendelkezik, míg idegenben inkább az egy-egy pontokat gyűjti. Az ifjúságiaknál látszik a fény az alagút végén.

Minimális lemaradásunk miatt újra egy cikkben vesézzük ki az elmúlt két hét mérkőzéseit, ahol volt sima találkozó és nagy fordítás is, ami azonban sajnos csak egy pontot ért végül.

Megye I. osztály
13. forduló /2021.11.06./
Szeghalmi FC – Okány KSK
Az első 30 perc gyakorlatilag érdemi helyzet nélkül zárult, majd az utolsó negyedórára a csapatok már aktívabbak lettek ugyan, de a részünkről Kopács, a hazaiak oldaláról Czvalinga sem tudott a kapukba találni. Együttesünk enervált, álmoskás játékot nyújtott, aminek meg is lett a böjtje. A 44. percben aztán egykori játékosunk Mészáros lába sült el bő 30 méterről és a labda talán már elsőre is a gólvonal mögött pattant le, de Tófalvi a biztonság kedvéért a kapuba pofozva megszerezte a vezetést a hazaiaknak. 1-0 Félidő!

A második játékrészre vezetőedzőnk felrázta csapatunknak és ez már rögtön az első percekben meg is mutatkozott. A 49. percben Nyéki lövését Szász kapus kiejtette, amire Sztojka lecsapott és közelről egalizált. 1-1
A 62. percben újra Nyéki és Szász kapus voltak a főszereplők, ugyanis játékosunk 25 méterről lövésre szánta el magát és a hazai kapus szerencsétlenül beleérve bevédte a labdát. Már fordítottunk is. 1-2
Alig 3 minutummal később bohózatba illő jelenetnek lehettek tanúi a mérkőzésre kilátogatók. A 65. percben Takács és Szász kapus nem értették meg egymást így a védő kicselezte a saját kapusát, de közben elhagyta a játékszert, amire Kopács csapott le, köszönte szépen és az üres kapuba gurított. 1-3
A gyorsan jött fordítás és a két gólos előny talán kicsit a játékosaink fejébe szállhatott, ugyanis látványosan lankadt a csapat koncentrációja, ami a először a 68. percben egy Tatár fejesgólban, (2-3) majd a 74. percben pedig egy Marton tizenegyes találatban mutatkozott meg és máris döntetlen volt az állás. 3-3
Csapatunk ezután becsülettel ment előre, próbálta visszaszerezni az eltékozolt előnyt, de a lefújás előtti pillanatokban is már csak egy Sztojka kapufára futotta, így be kellett érnünk az egy ponttal.

A keleten.hu gólösszefoglalója:

VÉGEREDMÉNY: 3-3

 Összeállítás:
Kezdő: Nagy R. – Mező, Vincze D., Bogár, Nyéki, Baksai (Vincze Z.), Kollát, Kopács, Kovács I. (Komlósi, Balogh R.), Tövisháti, Sztojka
A cserepadon: Patka, Szabó, Komódi
 Gólszerzőnk: Sztojka, Nyéki, Kopács


Megye I. osztály
14. forduló /2021.11.13./
Okány KSK – Sarkadi KLE
A találkozót talán az ellenfelünkkel szemben is tiszteletlenség lenne bővebben boncolgatni, ezét rövidre zárva elég annyit megemlíteni a mögöttünk hagyott mérkőzésről, hogy a szebb napokat is megélt Sarkad csapata becsülettel küzdött 90 percen át, még akkor is amikor egy sajnálatos rosszullét miatt már csak 10-en tudták folytatni a találkozót. A mérkőzés pozitívumai közé tartozik, hogy több remekbeszabott gólt is láthatott a hideg ellenére kilátogató szép számú publikum.

VÉGEREDMÉNY: 8-1

 Összeállítás:
Kezdő: Nagy R. – Mező, Vincze D., Komódi (Komlósi), Bogár, Nyéki, Balogh R. (Kollát), Kovács Gy. (Szabó B.), Kopács (Illés), Tövisháti, Sztojka (Cseke)
A cserepadon: Patka, Vincze Z.,
 Gólszerzőnk: Kopács (2), Komlósi (2), Kovács, Sztojka, Bogár, Kollát

A Megye I. osztály állása a 14. forduló után:


Megyei U-19 Észak
10-11. forduló /2021.11.07-14./ 
Békéscsabai MÁV SE U19 – Okány KSK U19 6-0
Okány KSK U19
 –  Sarkadi KEL U19 0-3

Az ifjúságiak az ősz utolsó két mérkőzésére már egészen biztató teljesítményt nyújtottak a szezon eleji produktumhoz képest. Habár az első pontjaikat nem tudták megszerezni, de a számos 14-15 évessel kiálló utánpótlás gárdánk hősiesen küzdötte végig a telje őszi idényt.

A következő hétvégén felnőtt csapatunk VASÁRNAP 13:00-tól Csabacsűdön lép pályára, míg az ifjúságiak számára befejeződött az idény.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük