Elmarad a bajnoki főpróba

Egyesületünk sajnos kénytelen volt egy kellemetlen döntést meghozni, de a bajnoki rajt közelsége miatt elkerülhetetlen volt.

A felkészülési programunkba előzetesen öt edzőmérkőzést iktatott vezetőedzőnk, így gyakorlatilag január második hetétől számítva a bajnoki rajtig minden hétévégére jutott volna gyakorló mérkőzés.

Sajnos azonban az egyik legfontosabb találkozónkat, a bajnoki főpróbát kénytelenek voltunk lemondani, mert csapatunkból a már korábban kalkulált és előre tudott hiányzók mellett többen is megbetegedéssel küzdenek.

Szerencsére azt mondhatjuk, hogy a felnőtt csapatunk eddig megúszta a tömeges megbetegedést, ráadásul a játékosok nagy része nem is a Covid-19 fertőzés miatt vált harcképtelenné (Legalábbis a megbetegedett játékosok mindegyikénél elvégzett gyorstesztek alapján.) most sem, hanem csupán “az évszaknak megfelelő” szokásos influenzás, megfázásos tünetekkel estek ki.

Az ellenfelünket a döntésről szerdán értesítettük. Sajnáljuk a Kabai Meteorit SE csapatát és reméljük, hogy ebben a rövid időintervallumban még találnak megfelelő edzőpartnert a szombati találkozóra.

Csapatunk számára most a legfontosabb, hogy a február 19-én esedékes Szarvas elleni bajnoki rajtra mindenki bevethető és megfelelő állapotban legyen, amihez szükséges volt ezt a döntést meghoznunk.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.