Elmarad csapatunk utolsó edzőmeccse

Több ok miatt is meghiúsult felnőtt csapatunk utolsó felkészülési találkozója. Játékosaink így az első éles bevetés előtt pihenéssel tölthetik a hétvégét.

A szombat 15 órára tervezett Méhkeréki SE – Okány KSK edzőmérkőzés sajnos nem kerül megrendezésre, ugyanis először a méhkeréki csapat jelezte csütörtökön, hogy létszámproblémákkal küzdenek kisebb nagyobb sérülések, munkahelyi és egyéb elfoglaltságok miatt.

A Méhkeréki egyesület a Fair Play szellemében rögtön megpróbált önmaguk helyettesítésére egy másik csapatot találni, hogy együttesünk ne maradjon játék nélkül, sőt rendkívül korrekten azt is felajánlották, hogy amennyiben az aktuális beugrót sikerül megtalálni, úgy a műfüves pálya bérleti díjának rájuk eső részét, mintegy kárenyhítésként magukra vállalják. Köszönjük ezt a gesztust!

Szinte pontosan egy éve nem voltak ilyen gondok februárban

Természetesen a találkozó meghiúsulásáról értesülve egyesületünk is rögtön megpróbált megfelelő edzőpartnert találni a pótlásra, de egyrészt rendkívül kevés szóba jöhető megyei ellenfél maradt, akiknek nincs felkészülési vagy bajnoki mérkőzésük, illetve az időjárási körülmények sem ideálisak jelenleg. Ezért pénteken arra a döntésre jutottunk, hogy első a játékosaink egészsége, ezért ha találunk ellenfelet, ha nem, akkor sem lépünk pályára szombaton.

Időközben végül lett volna 1-2 csapat is, akiknek szintén elmarad a felkészülési vagy bajnoki találkozójuk és adott esetben be tudtak volna ugrani, azonban túlságosan egyik csapat sem erőltette a szombati játékot, mert félő, hogy akármennyire is próbálják meg a műfüves pályákat játékra alkalmassá varázsolni, a játékterek a mínusz 6-8 fokban balesetveszélyesek lennének, arról nem is beszélve, hogy a tartalék játékosok 30-40-50 percet ülnének a rendkívüli hidegben.

Az egyesület végső döntése a vezetőedzővel közösen, a játékosaink egészségét szem előtt tartva született meg!

Jövő héten már nem lehet kifogás, ugyanis tétmérkőzés következik, február 21-én vasárnap 14:30-tól csapatunk Békéscsabán lép pályára a Csanádapáca „vendégeként” a Kvalifikációs bajnokság „B” csoportjának elhalasztott, utolsó mérkőzésén.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük