Formálódó csapatjáték Sarkad ellen

A második felkészülési találkozónkon a Sarkadi KLE csapata ellen lépett pályára együttesünk. Eredményességben már mindenképpen előrébb járunk az előző mérkőzésünkhöz képest, de védekezésben még akadnak csiszolásra váró elemek.

A gyulai Grosics Labdarúgó Akadémián mérte össze erejét felnőtt gárdánk a Sarkad csapatával a második edzőmérkőzésünkön.

Az előző mérkőzéshez képest néhány helyen változott az összeállítás, de ez az edzőmérkőzések már-már kötelező velejárója, hiszen a vezetőedző minden játékosra kíváncsi, illetve keresi azt a játékrendszert amibe leginkább beilleszthetőek a télen érkezett játékosaink is.

A Sarkad elleni kezdőcsapat: Kurta – Bende, Boros, Bogár – Kollát, Tövisháti, Kovács, Susánszki – Sztojka Á., Kardos, Kopács
Pályára lépett még: Illés, Baksai, Komlósi, Rácz, Sztojka Zs.
Hiányzott: Nagy, Kincses, Kirimi, Vincze, Mező, Papp, Tóth

Tövisháti Máté (tiszta pirosban) máris hasznos tagja lett csapatunknak

A találkozó első negyedórájában még egészen döcögős volt a játékunk, amit ellenfelünk egy szögletből fejelt góllal meg is büntetett. 1-0 Ezek után csapatunk mintha magához tért volna és sorra vezette a veszélyes támadásait. A 25. perc körül Kardos Imre előtt adódott nagy lehetőség, de az még kimaradt, majd a 30. perc táján ismét egy formás akcióból Kardos már egyenlített. 1-1 A gólját követően ismét újabb nagy ziccert alakított ki a télen reaktivált támadónk, de gól nem született. Majd néhány perc múlva cserét is kért egy kisebb sérülés miatt. A helyére beálló Rácz pedig élve a kínálkozó lehetőséggel nem is tétovázott. Alig néhány perc játék után egy csúsztatott fejessel vette be a Sarkadiak kapuját bő 35 perc játék után. 1-2 A félidő utolsó percében talán néhány játékos már azon gondolkodott, hogy vajon edzője miként értékeli majd az eddig nyújtott teljesítményt, amikor Sztojka Ádám kapott remek labdát és egy távoli lövéssel háromra növelte csapatunk góljainak számát. 1-3

A második játékrészre mindkét vezetőedző több helyen is frissített együttesén, talán ezért is visszafogottabb lett a teljesítménye az időközben ködbe burkolódzó csapatoknak. Bő 20 perc intenzív mezőnyjáték után aztán Kovács életerős lövését még hárítani tudta Sarkad fiatal kapusa, de a kipattanóból Rácz szemfüles volt és megszerezte önmaga második, csapatunk negyedik gólját is. 1-4 A mérkőzés hajrájára ha izgalom nem is, de gólok még jutottak, ugyanis előbb a 85. perc körül egy lapos szöglet csorgott be a kapunk elé, amit a vendégek gólba tudtak kotorni. 2-4 Majd a lefújás előtti másodpercekben egy remekre szabott szabadrúgás góllal alakították ki a 3-4-es végeredményt.

Ez a találkozó is jól szolgálta a felkészülésünket és rávilágított, hogy a védekező pontrúgásokra jobban fel kell készülnünk, hiszen mind a három gólt ilyen szituációkból kaptuk.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
SARKADI KLE – OKÁNY KSK 3-4 (1-3)
Zártkapus mérkőzés
Vezette: Domokos
Gólszerzők: Bányai (2), Tokaji, ill. Rácz (2), Kardos, Sztojka Á

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük