IRÁNY A MEGYE I.

Immár matematikailag is eldőlt, hogy csapatunk feljutott a legmagasabb megyei osztályba, amivel gyakorlatilag sporttörténelmi sikert ért el, a hab a tortán a bajnoki cím lehet, ami még nincs meg…

Május 26-án szerdán pótolták be a 9. fordulóból elhalasztott Szabadkígyósi SZSC – Gyomaendrődi FC mérkőzést, aminek lejátszása után (2-0) biztossá vált, hogy az Okány KSK csapata a történelme során először feljutott a Békés Megyei első osztályba.

Csapatunk jelenleg 44 ponttal áll a Megye II. „A” csoport első helyén 18 lejátszott mérkőzéssel, míg a második pozícióban a Szabadkígyósi SZSC követi 36 ponttal és szintén 18 találkozóval. A harmadik még éppen feljutó helyen a Gyomaendrődi FC van a maga 35 pontjával (17 mérk.) és a 4. helyen a Sarkadi KLE áll 34. ponttal 17 lejátszott mérkőzéssel. Mindezek után tehát eldőlt, hogy csapatunkat már nem érheti be pontban a jelenlegi második és negyedik helyezett sem így egyesületünk kivívta a magasabb osztályú részvételt.

A feljutás olyannyira nem kis dolog, hogy az Okány KSK közel 100 éves történelmére visszatekintve soha nem találunk olyan idényt, amikor a csapatunk a legmagasabb megyei osztályban szerepelt volna.
A www.magyarfutball.hu – a magyar labdarúgás adatbázisa weboldal szerint ugyan egyesületünk az 1978/79-es idényben versenyzett már Magyarország 4. ligájában – sőt korábban is -, ám akkor még ez a szint a megyei másodosztályt jelentette. A jelenleg hatályos versenykiírások szerint a negyedik vonal a megyei első osztály (Osztályok: 1.) NB1, 2.) NB2, 3.) NB3, 4.) Megyei I. osztály, 5.) Megyei II. osztály, 6.) Megyei II. osztály) ahová még sosem jutott el az Okány KSK csapata.

Az igazán nagy eredmény pedig az lenne, ha mindezt bajnokként ünnepelhetnénk, de ehhez még szükséges további legalább 1 pontot gyűjtenie csapatunknak, ugyanis a bajnoki cím még matematikailag nincs meg. Ezért a játékosaink legközelebb május 29-én 17 órától a Dobozi SE ellen tehetnek a legtöbbet.
A feljutáshoz gratulálunk és köszönetünket fejezzük ki mindenkinek, aki egy kicsit is hozzátett ehhez a sporttörténelmi eredményhez, de a munkánk még nem ért véget! A következő mérkőzésen is HAJRÁ OKÁNY, LEGYÜNK BAJNOKOK, EGYÜTT!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük