Későn ébredt az ifi

Utánpótláscsapatunk a még veretlen Elek USE együttesével mérkőzött meg az U-19 Területi bajnokság 7. fordulójában. Habár fiataljaink a mérkőzés elején egyenlő partnerek voltak, az elekiek az 58. percig három gólos előnyre tehettek szert, majd a hajrára csapatunknak majdnem sikerült pontszerzés is.

A forduló előtt a vendég eleki csapat három győzelmével és két döntetlenjével, veretlenül a tabella második helyét foglalta el. Sajnos csapatunknak nem a tervek szerint alakult eddig a tavaszi idény, így az utánpótlásunk a hatodik fordulóig a 6. pozíciót foglalta el.
A tabella alapján tehát nem csapatunk volt a mérkőzés esélyese, de ez a találkozó 24. percéig nem látszott meg, akkor is csupán egy szöglet utáni figyelmetlenség vezetett a vendégek vezető találatához.
0-1
Néhány perccel később sajnos egy újabb találattal terhelte kapunkat az Elek csapata, ami talán kicsit letörte fiataljainkat a félidő előtt. 0-2

Az első félidőben a védelmünk csak nézte, ahogy kétgólos előnyre tesz szert az eleki csapat

A második játékrészben ismét felvették fiaink a kesztyűt és próbáltak szépíteni, azonban az akarásnak nyögés lett a vége, ugyanis az 58. percben egy újabb sarkrúgást követően ismét betaláltak a vendégek.
0-3
Úgy tűnik csapatunknak ez lehet a gyengéje, hiszen tavasszal már a sokadik elkerülhető pontrúgás utáni bekapott gólja volt ez. Ami ezután következett az viszont megsüvegelendő. Előbb a csapatunkban csereként beszálló Sánta Zoltán volt eredményes egy remek testcselt követően a 70. percben (1-3), majd két minutummal később Baksai Zsolt lőtte ki a hosszú sarkot egy szép támadás végén. 2-3
Innentől csapatunkba visszatért a lelkesedés és az utolsó percekben akár az egyenlítés is meglehetett volna, ugyanis gyakorlatilag egykapuztak fiaink a lefújásig.

A találkozóról képgaléria tekinthető meg egyesületünk Facebook oldalán, vagy ide kattintva: FOTÓK

VÉGEREDMÉNY: 2-3


U-19 Területi bajnokság “B” csoport 7. forduló
OKÁNY KSK – ELEK USE 2-3
Gólszerzőink: Sánta, Baksai

U-19 Területi bajnokság “B” csoport
TABELLA

Folytatás idegenben április 11-én 11 órától Kunágotán.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük