A hétvégén elrajtol a Megyei III. osztályú bajnokság is, de csapatunk egyelőre nem lép pályára.
Március 7-én 14:30-as kezdéssel kilenc megye hármas pályán is felharsan a kezdősípszó, ami a tavaszi idény kezdetét jelenti. Csapatunk azonban sem ezen a hétvégén, sem pedig a következőn nem fog bajnoki mérkőzést játszani. Az ok nagyon egyszerű ugyanis a tavaly ősszel rajtoló Megye III. osztály Északi csoportjában páratlan számú csapatokkal kezdődött a versenyfutás és így minden fordulóban szükség van egy szabadnapos csapatra.
Az alapvető versenynaptár szerint pedig a bajnoki rajtot követő hétvégén, a komplett megyei harmadosztályban szünet lesz a március 15-i hétvége miatt.
Így az első két tavaszi fordulóban csapatunk nem fog pályára lépni a bajnokságban a Zsadány csapatával egyetemben, miközben a többi egyesület már túl lesz egy körön.
Azonban ha csapatunk a szabadnapos, akkor zsadányiak miért nem játszanak? A helyzetet tovább bonyolította a télen villámcsapásként érjezett hír, miszerint a Békési FC II. csapata sem kívánja folytatni a bajnoki küzdelmeit, ezért tavasszal már fordulónként két együttes is pihen majd. Az egyik az eredetileg szabadnapos csapat, a másik pedig az aki a visszalépő Békési FC II. ellenfele lett volna az aktuális fordulóban.
Így alakult ki az a fura és kellemetlen helyzet, hogy csapatunk március első két hétvégéjén nem játszik bajnoki márkőzést, majd az azt követő két hétben igen. Ezután újra két hét szünet következik, ugyanis a megyei harmadik vonalban a Húsvét hétvégéjén (április 4-5.) újra központi szünet lesz, majd április 11-én léptünk volna pályára a Békés ellen.

A számos szabadnap és központi szünetek miatt nem csak zilált lett a tavaszi idényünk, hanem borzalmasan hosszú a téli szünet is. A legutolsó bajnoki találkozónk 2025 november 23-án volt, amitől számítva a következő bajnokiig közel négy hónap, egészen pontosan 118 nap telik el.
Ami azonban szerencsés volt ebben az esetben, hogy csapatunk kényelmesen, nem túl korán kezdte a felkészülési időszakot és az edzőmérkőzéseket is jó talajú pályákon, szép időben tudjuk lejátszani.
Az előttünk álló két hétvégén is, amikor már mások bajnoki mérkőzést játszanak nekünk még felkészülési mérkőzésink lesznek, előbb Komádiban, majd Geszten!
Csapatunk tavaszi sorsolása:


