Könnyed továbbjutás a Megyei Kupában

Az első körös kiemelés után a Megyei Kupa második fordulójában csatlakozott be együttesünk a sorozatba, ahol a Dévaványai SE ellen arattunk a vártnál talán könnyebb győzelmet.

A hétköznapi mérkőzések egyik amatőr megyei csapatnak sem okoznak egyszerű dolgot, ezért együttesünk is szűkös létszámban készült a Dévaványa elleni kupamérkőzésre. Azonban ez a mérkőzésen szerencsére nem érződött, ugyanis csapatunk a találkozó elejétől kezdve rá tudta erőltetni akaratát a vendégekre és a 29. percben Sztojka Zsolt találatával a mezőnyfölényünk góllá is érett. Szerencsénkre a szintén tartalékos Ványa sem tudott (vagy nem is akart akart) egyel magasabb sebességi fokozatba kapcsolni, de újabb gól az első játékrészben nem született.
A második félidőben sokáig ismét csak mezőnyjáték folyt és továbbra is mi voltunk a kezdeményezőbbek. A 73. percben azonban Sztojka Ádám hozta Kopácsot ajtó ablak ziccerbe és szélsőnk nem is hibázott, kétgólosra növelte előnyünket. Az utolsó percekben mindkét gárda már gyakorlatilag a hármas sípszót várta, amikor egy labdaszerzés után Kopács adta vissza a gólpasszt Sztojka Ádámnak egy nagyszerű kiugratással. Sztojka pedig a kapust is kicselezve guríthatott a hálóba, ezzel lezárva a találkozót.

Sztojka Ádám góljához gratulálnak a társak

Összességében azt kell mondani, hogy ellenfelünkön nem érződött a győzni akarás, csapatunknak pedig az elmúlt hetek eredménytelensége alapján nagyon jól jött egy újabb sikerélmény, így bizakodva várhatjuk a hétvégi bajnoki találkozónkat.


Megyei Kupa 2. forduló
OKÁNY KSK – Dévaványai SE 3-0 (1-0)
Vezette: Barta
Néző: 100
Gólszerzőink: Sztojka Zs. (29′), Kopács (73′), Sztojka Á. (88′)


A mérkőzés gólösszefoglalója:

A Megyei Kupa folytatása várhatóan majd csak 2021 tavaszán lesz, így sorsolás sem várható még jó ideig. Egyelőre ami biztos, csapatunk ott van a Békés Megyei Kupa legjobb 16 csapatában és a következő körös ellenfelünk a Csabacsűdi GYLSE, Kevermes SE, Szarvasi FC, Nagyszénás SE, Szeghalmi FC, Mezőkovácsháza TE, Békéscsabai MÁV SE, Mezőhegyesi SE, Köröstarcsa KSK, Szabadkígyósi SZSC, Gerlai SE, a Méhkeréki SE-Vésztői SE továbbjutója, a Dobozi SE – OMTK-ULE 1913, a Tótkomlósi TC-Jamina SE, illetve a Lőkösháza KSK-Gyulai FC-Termál továbbjutói közül kerül majd ki.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük