Mit tudhatunk az új bajnoki idényről?

A behir.hu járt utána, hogy vajon milyen formában indulhatnak el a Békés megyei labdarúgó bajnokságok az új idényben.

„Maradhat a csonka Megye I – Úgy tűnik, a csapatok nem éltek a lehetőséggel” címmel jelent meg egy tényfeltáró írás a Békéscsabai Médiacentrum hírportálján.

Az utolsó, tizenhat csapatos szezon a 2014/2015-ös volt a Békés megyei első osztályban, bár abban az évben jelentős leszakadással esett ki a Gyomaendrődi FC és a Békési FC. Ezek lehettek az első jelei annak, hogy valami nincs rendben. 2015-ben tizenöt, 2016-ban tizenhárom, 2017-ben tizenkettő, 2018-ban tizenegy, míg 2019-ben már csak nyolc együttes nevezett be a ligába, amely mindenképpen aggasztó – fogalmaz a behir.hu

A portál megkereste a Magyar Labdarúgó Szövetség területi igazgatóját, aki egyelőre sok jóval nem kecsegtetett, bár megjegyezte, hogy idén több csapat lehet a Megye I-ben, illetve vannak csapatok, amelyek újra alakultak a Megye III-ban. Szpisják Zsolt elmondta, hogy a járvány miatt az MLSZ engedélyével meg lehetett volna oldani a létszámfeltöltést, de hiába kértek fel rengeteg csapatot, falakba ütköztek.

– Egyik felkért csapatnál sem az utánpótlással van baj, mert az a rendelkezésükre áll. Olyan visszajelzések érkeztek több csapattól is, hogy anyagilag nem állnak készen, elöregedett a játékoskeret vagy éppen az, hogy a keret nem elég erős ahhoz, hogy vállalják a legmagasabb szintet. Ezek a hivatalos visszajelzések – fogalmazott. Hozzátette: van olyan csapat, amelynél megvannak a szponzorok, anyagilag stabil a csapat, ezért nem érti, hogy miért nem vállalják a legmagasabb szintet.

Szpisják Zsolt hangsúlyozta: most már az sem lehet indok, hogy a Megye I drága és nehezek a feltételek. Az MLSZ 90 százalékos támogatást nyújt nevezésre, a játékvezetői pénzekre és szinte mindenre, ami az elinduláshoz szükséges. Ráadásul a csapatok rendelkezésére áll a társasági adóból származó támogatás és az önkormányzatok segítsége, bár utóbbi nem minden egyesületnél adott.

Az igazgató elmondta a behir.hu-nak , hogy a megye egy tizenegy-tizenkét csapattal indulhat végül, de ez a sorsolásig még változhat. A Megye II/A-ban tizennégy, míg a Megye II/B-en tizenhat csapat indulhat, de a Megye III is két csoportos lehet. A legalacsonyabb osztályban öt új csapat indul ősztől: az újralakult Medgyesegyháza, a Mezőmegyer II., a Körösladány II., illetve a szintén újraalakult Sarkadkeresztúr és Kondoros. A Magyarbánhegyes feloszlott.

Végezetül azzal zárja sorait a szerző, hogy: „Nincs más teendőnk, várnunk kell a sorsolásra, amelyből majd kiderül, hogy melyik csapat mikor és hol indul. Egyelőre úgy néz ki, hogy a Szarvasi FC 1905, a Békéscsaba 1912 Előre II., a Szeghalmi FC, a Gyula FC-Termál, az Orosházi MTK-ULE 1913, a Nagyszénási SE, a Jamina SE, a Mezőberényi LE, a Gyomaendrődi FC és a Mezőhegyesi SE csapatával számolhatnak a szurkolók az első osztályban. Szintén a sorsoláskor derül ki, hogy ehhez a tíz csapathoz csatlakozott-e még egy vagy két csapat.”

A teljes publikáció megtalálható a: https://behir.hu/maradhat-a-csonka-megye-i-ugy-tunik-a-csapatok-nem-eltek-a-lehetoseggel oldalon!

One Comment on “Mit tudhatunk az új bajnoki idényről?”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük