Nem volt kérdés, jobb csapat a Szarvas

A kvalifikációs bajnokság 11. fordulójában a listavezető Szarvasi FC látogatott hozzánk és nem is hagytak senkiben kételyt. Megmutatták, hogy miért is állnak a tabella élén.

Azt, hogy a mérkőzést igenis komolyan vette szombati ellenfelünk, mi sem példázza jobban, hogy Somogyi mester ezúttal nem kísérletezgetett és nem adott kezdőként lehetőséget az elmúlt hetekben már játékba lépő fiataloknak, hanem gyakorlatilag az alapcsapatát küldte fel ellenünk. Ebben az összeállításban pedig a Szarvas van annyira jó csapat, hogy a csoportunkban szinte bárkin könnyedén átléphet akár komolyabb erőlködés nélkül is. Nos, pontosan ez történt ellenünk is a szóban forgó mérkőzésen.
A vendégek már a találkozó elejétől a kezükbe vették az irányítást és a jól védekező, de foghíjas csapatunk ellen ugyan csak a 24. percben, de Furár góljával megszerezték a vezetést. Csapatunk csupán néhány erőtlen kontrával próbálta megzavarni a Szarvas védelmét, de ezen a napon nem volt átütő erő a próbálkozásainkban. Még a félidő előtt Styecz már kétgólosra növelte az előnyüket, így gyakorlatilag a játék képét is látva már az első 45 percben eldőlt a találkozó.

Bende Balázs sokat dolgozott a mérkőzésen

Sajnos a második játékrészre sem tudtunk megfelelően felpörögni, így nem is váratott magára a harmadik vendég gól. Az 55. percben Simon pofozta közvetlen közelről a kapunkba a labdát.
A mérkőzés hátralévő bő 30 percében ugyan többször is eljutottak a vendégek a kapunk elé. de szerencsére újabb gól nem született.

VÉGEREDMÉNY: 0-3

 Összeállítás:
Kezdő: Kurta – Boros, Mező, Bogár, Vincze – Kopács, Sztojka Á., Bende, Mészáros – Sztojka Zs., Komlósi
A cserepadon pedig helyet foglalt még: Sándor, Kincses, Márta, Illés

 24. perc: Furár kapott a jobb oldalon remek labdát, megelőzte Mezőt és közelről a kapuba lőtt.  0-1

 41. perc: Furár futott el a jobb szélen, majd az alapvonalról középre passzolt, ahol Bogár labdaátvétele sikerült rosszul, ezt Styecz kihasználta és hét méterről a jobb alsó sarokba lőtt. 0-2

FÉLIDŐ: 0-2

 46. perc: Márta érkezett a pályára a játékot kisebb sérüléssel vállaló Mészáros helyett.

 55. perc: Simon kapott balról egy jó labdát és a védőket megelőzve pofozta közvetlen közelről a kapunkba a labdát.  0-3

 63. perc: Illés szállt be a megsérülő Komlósi helyett.

 77. perc: Kincses váltotta Bendét.

VÉGEREDMÉNY: 0-3

A jobb csapattól sosem szégyen vereséget szenvedni és ezen a napon is ez lehetett az érzésünk. A Szarvas egy nagyon jó csapat, amely a megyei első osztályban is vélhetően dobogó közelben lesz majd.

A mérkőzés gólösszefoglalója:


Megyei Kvalifikációs bajnokság “B” csoport 11. forduló
OKÁNY KSK – Szarvasi FC 0-3 (0-2)
Vezette: Zahorán
Néző: 130
Démusz Zsolt: – A mai mérkőzés miatt nem kell szégyenkeznünk.


Következik: Csapatunk Mezőkovácsházára utazik, október 31-én, a mérkőzés 13:30-kor kezdődik.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük