Sajátnevelésű játékos tér haza

Június elején elkezdődött a nyári átigazolási időszak és az öltözőnkben – ahogy egy-egy holtszezonban szokás – természetesen új arcok is feltűntek.

Egyesületünk már a tavaszi idény korai szakaszában megkezdte a tapogatózó egyeztetéseket az aktuális keret tagjaival, hogy abban az esetben, ha sikerül kiharcolni a magasabb osztályú indulás jogát kire számíthat vagy éppen nem számíthat a továbbiakban vezetőedzőnk. Szerencsére a játékosaink többsége nyitott volt a közös folytatásra, így a nyári átigazolási időszakra is nyugodtabban készülhettünk.

Ettől függetlenül természetesen a komolyabb kihívás, a magasabb szint és a törvényszerű keretfrissítés miatt szükséges új játékosok igazolása. Így az elkövetkező napokban egyesével mutatjuk be azon játékosokat, akikkel sikeresek voltak az egyeztetéseink és a klub történelmének első megyei első osztályú szezonjában a csapatunk segítségére lehetnek.

A hatodik nyári érkezőnk:

Balogh Ramon

Balogh Ramon 13 év után tér haza nevelőegyesületébe, miután 2008-ban mindössze 11 évesen Okányból igazolt az akkor létrejött Grosics Akadémia színeibe. Utánpótlás éveit a gyulai Grosics Akadémián, a Gyulai TFC majd pedig a Szeghalmi FC együtteseiben töltötte, majd hosszabb időre külföldre költözött. Hazatérése után Szeghalmon telepedett le, ahol újra futballmezt öltött és immár a Szeghalmi FC felnőtt együttesének tagjaként a legutóbbi évben bronzérmet is szerzett a megyei első osztályban.

Hatodik új szerzeményünk 24 éves, jobb lábas és utánpótláskorában a legtöbbet ugyan a középpályán játszott, de a felnőttek között szinte minden csapatrészben megfordult már. Ramon elmondása szerint, legutóbb Szeghalmon a pálya szélein a védelemben és a középpályán számítottak rá legtöbbször.

Érdekesség Ramonnal kapcsolatban, hogy 4 és fél éves angliai tartózkodása alatt sem hagyott fel a labdarúgással, ugyanis mind a Saturday league-ben (Szombati liga), mind pedig a Sunday league-ben (Vasárnapi liga) szerepelt egy-egy csapatával, ami hazánkban a megyei labdarúgásnak megfelelő amatőr szintet jelenti.

Balogh Ramon (térdelő sor bal szélen) a Finedon Volta FC játékosaként 2017-ben

Az MLSZ adatbankjában megtalálható statisztikái szerint Balogh Ramon felnőtt pályafutása számokban:

OsztályMérkőzésGól
Megyei I. osztály110
Megyei kvalifikációs bajnokság110

Természetesen Ramont is megkérdeztük, milyen érzésekkel csatlakozik az Okány KSK együtteséhez, mit vár önmagától és a csapattól az őszi idényben:

Nagy örömmel igazoltam haza, hiszen kisgyermekként Okányban kezdtem el futballozni, itt nőttem fel. Hosszú és kalandos időszak után azonban most már újra Okányért játszhatok. Célom, hogy segítsek elérni a kitűzött célokat, és meghatározó egyéniségévé válljak a csapatnak.

Balogh Ramon

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük