Szezonzáró gondolatok

Egy közös szabadtéri vacsorával zárta egyesületünk a labdarúgó bajnoki évet, ahol többek között alelnök- vezetőedzőnk értékelte a mögöttünk hagyott idényt, illetve Okány község polgármestere is szólt a játékosokhoz.

Az egészen terjedelmes keretünkből több, mint 20 játékos jelent meg az idényzáró vacsoránkon. A kellemes nyárias időben stílszerűen a labdarúgópályán, szabadtéren kerítettünk sort az eseményre, ahol elsőként Varju Richárd az egyesület alelnöke és egyben a csapat vezetőedzője köszöntötte a vezetőséget, polgármester urat, a megjelent futballistákat és azon játékosok párjait, akik megtisztelték a csapatot jelenlétükkel. Az alelnök egy kis nosztalgiával indította beszédét, ahol elmondta, hogy: „Tavaly nyáron ugyanígy gyűltünk össze az akkori megyei első osztályú keret egy részével, hogy lezárjuk a bajnoki idényt és már talán többen is sejtettük, hogy az nem csak bajnokság, hanem egy korszak zárása is lesz. Nem sokkal később eldőlt, hogy a megyei I. osztályú csapat feloszlik, de Kincses Robi és jómagam azt mondtuk, hogy az nem lehet, hogy Okányban megszűnik a futballcsapat. Megbeszéltük teszünk érte, működjön az egyesület és legyen csapatunk, bármi áron! Szerencsére gyorsan követték az események egymást és 1-2 héten belül lett húsz hadra fogható játékosunk, majd néhány hét alatt még újabb tíz fő csatlakozott a kerethez a felkészülési időszakra.”

Ekkor tehát eldőlt, hogy a futball Okányban tovább él és ugyan nem a korábbiakban megszokott színvonalon, de működik a Sportkör. A működéshez elengedhetetlen volt, hogy többen is támogassák az egyesületet anyagilag vagy immateriálisan.

Köszönjük a támogatást mindenkinek, de különösképpen:
– Okány Község Önkormányzatának
– Okány Község Önkormányzat képviselő-testületének és Szívós László polgármester úrnak
– Ökrös Sándor elnök úrnak
– Bondár Attila és Kiss Imre elnökségi tagoknak
– Fekete Zoltán tiszteletbeli elnöknek
– Nagy Gábor vállalkozónak
– id. Balogh László és családjának
– id. Bujdosó Sándor és családjának
– Bíró Anikó képviselő asszonynak és családjának
– Csurai Jánosnak
– id. Hégely Sándornak
– Opóczki Jánosnak
illetve Mihály Sándornak és feleségének Editnek, hogy rendszeresen finomakat főznek nekünk, de mindenki másnak is köszönjük, akik akár csak egy belépő árával is támogattak bennünket.

Az alelnök szavai után Kincses Róbert elnökségi tag ismertette a megjelentekkel, hogy milyen okból voltunk kénytelenek visszaléptetni a tavasz folyamán az ifjúsági csapatunkat. Dióhéjban elmondta, hogy a krónikus utánpótlás létszámhiány és az elmúlt évben bekövetkezett globális gazdasági változások együttesen juttatták el a vezetőséget addig, hogy a racionális döntés az U19-es csapat visszaléptetése volt.
Ezután újra Varju Richárd szólt a vacsoravendégekhez, akikkel ismertette az elmúlt idény tényszerű eredményeit. A felnőtt csapatunk 24 mérkőzésen 24 pontot szerzett, 7 győzelem, 3 döntetlen és 14 vereség mellett. A gólarányunk 49 rúgott és 64 kapott gól volt. A csapat legeredményesebb gólszerzői: Krucsó Martin, Szabó Barnabás és Balogh Ramon voltak 13-10-10 góllal.

A vezetőedző kiemelte, hogy: „A 10. hely kicsit sem néz ki jól kívülről, de tanulóévnek, visszarázódásnak elfogadjuk és mi a csapaton belül azért tudjuk, hogy egészen komoly munka van ebben is. Számos ellenfél, játékvezető és semleges szurkoló is megerősített bennünket abban, hogy ez a javarészt fiatal társaság fejlődőképes és 3-4 év múlva akár komolyabb célokat is kitűzhet osztályon belül.”

A jövővel kapcsolatban még elmondta, hogy már június 30-án munkába áll a társaság és egy hat hetes felkészülési időszakkal kalkulálnak, az edzőmérkőzések egy része pedig már le van kötve. A tervek szerint csapatunk megmérkőzik a Dobozi SE, a Sarkadkeresztúri SE, a Kötegyáni FC, a Köröstarcsai KSK és Szeghalmi Fc öregfiúk csapatival is a nyáron, de még partnert keresünk július 8-ra is.

Szívós László polgármester úr (jobbról szemben) is köszöntötte a megjelenteket

Végezetül Szívós László polgármester úr kért és kapott szót, aki köszöntötte a megjelenteket és elismerően nyilatkozott az elmúlt egy évben tapasztható összefogásról, ami a labdarúgócsapatot illeti. Hozzátette, hogy ahogyan az Önkormányzat eddig is, úgy ezután is teljes mellszélességgel kiáll a településen működő civilszervezetek mellett, így az Okány Községi Sportkör mellett is. A településvezető ismertette, hogy az elmúlt egy évben több olyan nyertes projekt is volt, amik érintik a községi sporttelepet. Ilyen például a „Civil szervezetek eszközbeszerzéseinek és tevékenységének támogatása” című felhívás amin egyesületünk 1.004.626 Ft elszámolható összköltségű összeget nyert a sporttelep kerítésének felújítására vagy a TOP_PLUSZ-1.2.1-21 – ÉLHETŐ TELEPÜLÉSEK című pályázat, amin Okány Község Önkormányzata nyert pénzt többek között nyilvános (férfi, női és akadálymentes) mosdó és gyeprácsos parkolók építésére a sportpályán, térfigyelő kamerákkal.
Polgármester úr nem kívánt találgatásokba bonyolódni, de a tervek szerint talán ezek a kivitelezések 2024 tavaszára elkészülhetnek. Ezen felül még szóba került az öltöző épület renoválása is, amire megpróbál az Önkormányzat valamilyen megoldást találni.

A köszöntők, beszédek és tájékoztatók után a megjelent vendégek jóízűen fogyaszthatták a finom sertés pörköltet, majd éjszakába nyúló mulatozás vette kezdetét.

One Comment on “Szezonzáró gondolatok”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük