Több, mint egy éve veretlenül hazai pályán

Az Okány KSK felnőtt csapata több, mint egy éve, egészen pontosan 2020. október 24-én szenvedett utoljára vereséget hazai pályán. Hogy ki ellen, mennyire azt és további érdekességeket megtaláljátok a cikkben.

Felnőtt csapatunk több, mint egy éve szenvedett utoljára vereséget hazai pályán. A 2020 nyarán átalakított megyei bajnokságokból akkor kvalifikációs sorozatok lettek, aminek köszönhetően együttesünk az egyik legnehezebb nyolcasba került. Tudtuk, hogy nem lesz könnyű, de a kezdeti komoly nehézségekre mi magunk sem számítottunk, amikor négy forduló után 0 ponttal és 8-18-as gólkülönbséggel álltunk a csoportunk utolsó előtti helyén.

Az ezt követő találkozókon ugyan az eredmények pozitív irányba változtak, de természetesen be-be csúszott egy két pontvesztés, köztük vereség is. Azonban az utolsó hazai pályán elszenvedett bajnoki találkozónk 2020. október 24-én volt, amikor is Szarvas csapatát fogadtuk és 0-3 arányban kaptunk ki.

Az ominózus Szarvas elleni találkozó egyik pillanata

Az azóta eltelt időszakban csapatunk a tavasszal magabiztosan megnyerte a Megye II/A osztályt és ugyan szenvedett el vereséget egyszer a Szabadkígyóstól, de azt idegenben. Így tehát az Okány KSK a tavasszal megvívott Megye II/A osztályú bajnokságban és azóta a Megyei I osztályban is hibátlanul szerepel hazai pályán.

Egészen pontosan hazai pályán 14 mérkőzésen 12 győzelem és 2 döntetlen 40 rúgott 10 kapott gól a felnőtt csapat mérlege.

Ami még ennél is elképesztőbb, hogy csapatunk abszolút veretlensége is egészen tisztességesre nőtt az elmúlt hetek remek formájának köszönhetően, ugyanis a bajnokságokban 2020.05.15-től nem szenvedtünk vereséget, ami szintén egy 15 mérkőzéses sorozatot jelent 9 győzelem és 6 döntetlen mellett (36-17-os gólaránnyal).

Reméljük a srácok szeretnék ezt minél tovább nyújtani és a soron következő Gyula elleni találkozón is megmarad a makulátlan mérleg, ha mégsem sikerül akkor csapatunk 371 napig maradt veretlen!

Te is tudsz ebben segíteni, gyere és szurkolj szombaton 11:30-tól a srácoknak!
A Trollfocis fiúk is itt lesznek, így egészen biztosan remek hangulatot teremtenek majd a szurkolók is!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük