Továbbra is tart az ifjúságiak vesszőfutása

Utánpótlás csapatunkat az elmúlt hetekben elkerülték a sikerek és olykor a szerencsével is hadilábon álltak.

Ifi csapatunk szeptember 6-án megszerezte az első és sajnos mind ez idáig az utolsó győzelmét a Sarkadi KLE U19-es együttese ellen a megyei U19 kvalifikáció “B” csoportjában. Az ezt követő néhány hétben több játékosunk is betegség vagy egyéb elfoglaltság miatt nem tudott Kincses Róbert utánpótlás edző rendelkezésére állni és az alaposan rányomta a bélyegét az együttes játékára.

Sajnos a létszám ínség a Doboz (8-3), a Dévaványa (0-9) és a Gyomaendrőd (9-2) elleni mérkőzéseken is súlyos vereségek egyik lapköve volt, de a legutóbbi Mezőberény (3-5) elleni találkozón már mind játékban, mind pedig eredményben közelebb álltak a fiataljaink a valós tudásukhoz, azonban ezen a találkozón egy erősen véleményes játékvezető ítélet foszlatta szerte az utánpótlás csapatunk pontszerzési reményeit.

Csapatunknak még egy lejátszatlan találkozója maradt a Békési FC ellen (október 27-én), ahol reméljük végre megtörik a rossz sorozat és újra rátalálnak a győzelmi ösvényre a lelkes fiatalok.

Ugyan a kvalifikáció eredményei nem számítanak a végső elszámolásnál, ugyanis a felnőttekhez hasonló lebonyolítási rendszerben játszódó utánpótlás bajnokság hamarosan elválik Kiemelt és Területi csoportokra, ahol már “élesben” folynak a küzdelmek és reményeink szerint csapatunknak is több sikerélményben lesz része.

Így állnak a fiatalok egy mérkőzéssel a kvalifikáció vége előtt:

A képhez tartozó alt jellemző üres; image-6.png a fájlnév

Az ifi csapat Mezőberény elleni mérkőzéséről Facebook oldalunkon tekinthető meg egy galéria:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük