Védekező középpályás érkezett

Elkezdődött a téli átigazolási időszak és az öltözőnkben – ahogy egy-egy holtszezonban szokás – természetesen új arcok is feltűntek.

Egyesületünk a télen, a játékoskeret egyben tartása mellett tette le a voksát, azonban felnőtt csapatunk fejlesztésére minőségi és mennyiségi szempontból is szükség volt, így az elkövetkező napokban egyesével mutatjuk be azon játékosokat, akikkel sikeresek voltak az egyeztetéseink és a tavaszi idénytől a csapatunk segítségére lehetnek.

Az ötödik téli érkezőnk:

Tövisháti Máté

Az ifjú védekező középpályás bő egy éves kihagyás után kezdi újra nagypályás labdarúgást és igazol csapatunkba. Máté elmondása szerint alapvetően jobb lábas, de akkor sem jön zavarba ha ballal kell a játékszerbe érnie.
A 21 éves játékos a Gyulai-Termál FC neveltje, ahonnan a Grosics Akadémián keresztül a Ferencvárosi Torna Club utánpótlásába, majd pedig a Békéscsabai Labdarúgó akadémiára vezetett az útja utánpótlás játékosként. 2016-ban 17 évesen tért vissza nevelőegyesületéhez, ahol rögtön az NB3-as felnőtt csapat keretében is számításba vették és be is mutatkozhatott a harmadosztályban. Ugyan az együttes abban a szezonban kiesett a megyei első osztályba, Máté oda is követte a csapatot és 2019-ig játszott Gyulán. Ezt követően igazolt a BLSZ II. osztályú Magyar Testnevelési Egyetem Sportegyesületébe, ahol egy fél szezont töltött el, majd egy időre leállt a nagypályás focival.

Máté elmondása szerint a középpálya tengelyében játszott eddig a legtöbbször és azon belül is a védekező szerepkör áll hozzá a legközelebb.

Új játékosunkról érdemes még tudni, hogy a mozgással nem állt le a közelmúltban sem, ugyanis a Debreceni Egyetemi Atlétikai Club (röviden: DEAC) U-20-as futsall csapatában játszott és nyerte meg a Fiú Futsal I. osztály U20-as bajnokságot.

További kuriózum friss igazolásunkkal kapcsolatban, hogy szabadidejében videós tartalmakat gyárt a YouTube-ra. Érdemes megnézni Máté csatornáját és ha tetszenek a tartalmak, akkor iratkozz is fel!
A csatorna itt érhető el: Tövisháti Máté YOUTUBE

21 évesen is már komoly rutinnal rendelkezik új igazolásunk

Az MLSZ adatbankjában megtalálható statisztikái szerint Tövisháti Máté felnőtt pályafutása számokban:

OsztályMérkőzésGól
NB3150
Megyei I. osztály474
Megyei II. osztály141

Természetesen Mátéval is beszélgettünk és tőle is azt kérdeztük, milyen érzésekkel csatlakozik most az Okány KSK együtteséhez, mit vár önmagától és a csapattól a tavaszi idényben:

Örülök, hogy itt lehetek, szívesen jöttem Okányba. Itt újra Démusz Zsolt kezei alatt játszhatok, akivel már dolgoztam együtt Gyulán is, illetve úgy érzem, hogy egy remek közösségbe érkeztem. Minél hamarabb szeretném visszanyerni a régi formámat nagypályán is és minden tudásommal segítsem elérni azt a célt, ami a csapattól az elvárás a tavasszal. A csapattól azt várom a tavaszi idényben, hogy jó futballal rukkolunk elő és akkor akár a tabella első helyén is végezhetünk a szezon végére.

Tövisháti Máté

Csapatunk első téli érkezőjéről itt olvashat!

A második érkezőről, – aki egy visszatérő – pedig itt található a cikkünk!

Csapatunk harmadik téli érkezőjéről itt olvashat!

Csapatunk negyedik téli érkezőjéről itt olvashat!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük