Az elmúlt esztendőkhöz képes sokkal gördülékenyebben és korábban összeállt csapatunk felkészülési menetrendje, csupán egy időpontra keresünk edzőpartnert már. A cikkből kiderül, hogy együttesünk mennyi idő múlva lát neki a nyári alapozó munkának, illetve kivel és mikor vívnak felkészülési találkozókat.
Május 27-én ért véget a 2022/2023-as labdarúgó bajnokság csapatunk számára, amit a játékosok egy héttel később egy közös vacsorával, mulatozással pecsételtek meg. Már ott is elhangzott a vezetőedző szájából, hogy kerek egy hónapos pihenő vár a fiúkra, de utána gőzerővel folytatóik a munka.
A felkészülési időszakot hat hetesre tervezte trénerünk, amit két részre bontva az első három hétben, heti három edzésen az erőgyűjtés, a fizikai állóképesség fejlesztése lesz napirenden, majd a második három hét pedig már a fazonszabászatról szól majd, ugyanis nem titkolt vágya a csapatnak, hogy az új idényben előrelépés történjen a játékuk minőségét illetően is, amit karakteres futballal szeretnének majd elérni csapatszinten.
Az első tréninget egy csapatértekezlet nyitja meg június 30-án, amit követően rögtön munkához is látnak játékosaink és az alapozási időszak eltart egészen az augusztus 12-13-i hétvégéig, amikor is elkezdődik a 2023/2024-es bajnoki idény.

Csapatunk számára az edzőmérkőzések is le lettek szervezve és egy rendkívül korai időpont kivételével minden hétvégén játszani fogunk és ha semmi sem jön közbe, akkor az alábbi időpontokban a következő ellenfelekkel mérkőzünk meg:
2023.07.08. 17:30 | OKÁNY KSK | – | Ellenfél kerestetik |
2023.07.15. 17:30 | OKÁNY KSK | – | Szeghalmi FC öregfiúk |
2023.07.22. 17:00-20:00 | MINI TORNA | : | Okány KSK, Kötegyáni FC, Köröstarcsa KSK (3*50 perc) |
2023.07.29. 17:30 | OKÁNY KSK | – | Sarkadkeresztúri SE |
2023.08.05. 17:30 | OKÁNY KSK | – | Dobozi SE |
Csapatunk a tervek szerint minden mérkőzését hazai pályán játssza le.
Amint az a fenti felsorolásból látszik, még JÚLIUS 8-ra ELLENFELET KERESÜNK, de ha netán mégsem találunk akkor sem esünk kétségbe, a tervek szerinti hat hét felkészülés és öt edzőmérkőzés megfelelő alapot kell, hogy nyújtson a fejlődéshez.
A nyári szünetben is utolértük vezetőedzőnket, akit a felkészülési időszakról faggattunk:
okanyksk.hu: Elég korán kezdődik a felkészülés, sok más megyei csapat csak július 10 körül lát munkához, mi ennek az oka?
Varju Richárd: Mondhatom, hogy tanultunk a tavalyi hibánkból, amikor is elmértük a keret fizikai állapotát. Mindenki, köztük jómagam is azt gondoltuk, hogy megfelelő állapotba tudunk kerülni rövid idő alatt. Nos ez nem így lett, ezért most nem bízzuk a véletlenre. Azon játékosok, akik komolyan veszik a nyári munkát, garantáltan nem fognak a bajnokságban légszomj vagy izomgörcs miatt cserét kérni az 50. percben.
okanyksk.hu: Ez elég keménynek hangzik. Mire számíthatnak a játékosok, labdával mikor találkoznak először a nyáron?
V.R.: Nem kell megijedniük és szerintem nem is rezeltek be hiszen ismernek. A felkészülés fizikai részét is kellőképpen változatosra tervezzük Kincses Róbert segítőmmel, hiszen a tréningek egyharmadát Ő vezényli, ahogyan ez történt az előző idényben is. Szerintem hasonlóan modern a gondolkodásunk, ezért nem vagyunk a „szárazfutás” hívei. A játékosok szívesebben végeznek bármilyen gyakorlatot ha van náluk egy labda.
okanyksk.hu: Négy hétvégére van lekötve öt felkészülési mérkőzés és még szeretnének egy hatodikat is.
V.R.: Így van, jó lenne egy hatodik meccs is, de mivel nagyon korán kezdjük a felkészülést, a legjobb az lenne ha már július 8-án is meglátogatna bennünket valaki, mert óriási szükségünk van a mérkőzésekre.
Illúzióim nincsenek, mivel sok csapat még ez idő tájt kezdi az edzéseket, de reménykedünk hátha valaki bevállal bennünket.
okanyksk.hu: Milyen gondolat mentén sikerült az edzőpartnerekkel megállapodni?
V.R.: Mindenképpen komolyabb játékerőt képviselő csapatokkal szerettem volna ha megmérkőzünk, hiszen a jobbtól lehet tanulni.
Akikkel sikerült megállapodni, őket nagyon várjuk Okányba. Főleg a Szeghalmi öregfiúk csapatát, akik már a télen is kerestek bennünket, hogy szívesen játszanának egy edzőmeccset. Örülünk, hogy ez összejön, mert a csapatukban több, mint tíz olyan játékos van, akik akár az okányi öregfiúkat is alkothatnák, azaz egykori játékosaink térnek majd vissza, ráadásul a csapat többsége egészen biztosan még ma is képes lenne a jelenlegi megyei harmadosztály színvonal felett teljesíteni.
A június 22-i mini tornából hagyományt szeretnénk! Tavaly Kötegyán és Köröstarcsa elfogadta a meghívásunkat. (A három csapat 50 perces mérkőzéseket játszott egymással.) Idén ismét ugyanezek a csapatok érkeznek Okányba. A Kötegyáni FC egy hozzánk hasonló kaliberű együttes, míg a Tarcsa a megye 2/B osztály erős középcsapata volt az előző idényben.
A Sarkadkeresztúri SE csapatát szerintem senkinek nem kell megmagyarázni. A regnáló bajnokkal nagyon jó mérkőzéseket játszottunk a mögöttünk hagyott szezonban is. Remek a kapcsolat a két egyesület között, ezért nem is volt kérdés, hogy szeretnénk megmérkőzni velük újra.
A Dobozi SE pedig ugyan papíron kiesett a Megye 2/A osztályból, de még így is nagyon magas színvonalon vannak a megye háromhoz képest, ezért jó erőfelmérő lesz az ellenük vívott mérkőzés.