Hét nap, tíz gól, hat pont

Felnőtt labdarúgócsapatunk a céljainak megfelelően teljesített az elmúlt egy hétben is. A kunágotai idegenbeli és a Mezőberény elleni hazai találkozót sikerrel, mi több tíz rúgott góllal abszolváltuk.

KUNÁGOTA – OKÁNY KSK

A bajnokság 4. fordulójában csapatunk Kunágotán vendégszerepelt, ahol a papírforma szerint könnyű győzelmet kellet aratunk. A találkozó végeredménye talán azt sugallja, hogy ez valóban így is történt, azonban a mérkőzést látva korántsem volt ennyire egyszerű dolgunk. Arról, hogy ez valóban így történt, tanúskodjon a találkozó videós összefoglalója:

VÉGEREDMÉNY: 0-5

 Összeállítás:
Kezdő: Nagy – Boros, Bende, Mező – Baksai, Tövisháti, Kovács, Kollát – Sztojka Á., Rácz, Kopács
A cserepadon pedig: Kurta, Bogár, Tóth, Komlósi

Megye II/A bajnokság 4. forduló
Kunágota TE – OKÁNY KSK 0-5 (0-2)
Vezette: Láza
Néző: Zártkapus találkozó
Gólszerzőink: Sztojka Á. (11′, 84′, 89′) /11-esből/, Kollát (4′), Komlósi (68′)
Démusz Zsolt: – A győzelmünk megérdemelt még ilyen arányban is, bár ehhez szükségünk volt a kapusunk extrateljesítményére.


OKÁNY KSK – MEZŐBERÉNYI LE

A közvetlen mögöttünk hagyott Mezőberény elleni találkozóról éppen a Kunágotaival ellentétes elvárások voltak volt csapatunkkal szemben. A sportszakmai berkekben is nehezebbnek ítélt mérkőzés viszont annyira könnyűre sikerült, hogy azt talán mi magunk sem gondoltuk volna.
Az ötödik tavaszi megye kettes mérkőzésünkön már a 19. percre három gólos előnyre tettünk szert a Berényiek ellen. Ugyan a vendégek a szerencsével is hadilábon álltak, mert Kopács 14. percben szerzett vezető gólja egy remek egyéni megmozdulás volt, de az ezt követő Rácz dupla elégé kabaréba illően sikerült. Először támadónk gyengécske lövése pattant meg úgy Rau kapus előtt, hogy az pont kikerülte a hálóőr kezét, majd a mezőberényi védelem játszott Rácz kezére, amikor saját kapusukat fejelték át egy rossz hazaadásnál. Az öt perc alatt bekapott három gól kellően megzavarta a látogatókat, ami gyakorlatilag el is döntötte a mérkőzés sorsát. Az első játékrészben még Sztojka Ádám is betalált egy csúsztatott fejessel, így kialakítva a 4-0-ás félidei eredményt. A vendégek a második 45 percre sem tudtak felpörögni, így a sorminta változatlan maradt. Csapatunk ugyan kissé visszább vett az iramból, de gyakorlatilg kényelmesen futballozva is megszerezte az ötödik gólját Sztojka Ádám révén.

Rau kapusnak bőven akadt dolga ellenünk

Minden tiszteletünk ellenére azt kell mondanunk, hogy ezen a napon osztálykülönbség volt a csapatok között, ugyanis a vendégek gyakorlatilag komolyabb kialakított helyzet nélkül játszották végig a kilencven percet.

A mérkőzés összefoglalója itt tekinthető meg:

VÉGEREDMÉNY: 5-0

 Összeállítás:
Kezdő: Nagy – Boros, Bogár, Mező – Baksai, Tövisháti, Kovács, Kopács – Sztojka Á., Rácz, Komlósi
A cserepadon pedig: Kurta, Bende, Tóth, Kollát, Sztojka Zs., Illés

Megye II/A bajnokság 5. forduló
OKÁNY KSK – Mezőberényi LE 5-0 (4-0)
Vezette: Mezei
Néző: Zártkapus találkozó
Gólszerzőink: Kopács (14′) Sztojka Á. (37′, 63′) /11-esből/, Rácz (17′, 19′)
Démusz Zsolt: – Nagyon kellemes szombat délutánt töltöttünk el a sportszerű mezőberényi csapattal.

A Megye II/A osztály állása 3. forduló után:

Következik: Doboz csapata idegenben, április 3-án 16:30-tól.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük