Hibáktól hemzsegő főpróba

Még felkészülési mérkőzésen is kimondottan kellemetlen 12-1-es vereséget szenvedtünk az osztály egyértelmű bajnokesélyesétől az utolsó edzőmeccsen.

Az egy héttel korábbihoz képest, sokkal kedvezőbb előjelekkel utazhattunk Gyulára, ahol a bajnoki listavezető Sarkadkeresztúr csapata ellen mérhettük fel az utolsó felkészülési találkozónkon, hogy hol is tartunk jelenleg. Ugyan voltak hiányzóink, de bőséges 20 fős kerettel érkeztünk, csak néhányan nem tudtak részt venni betegség vagy munkahelyi elfoglaltság miatt.

♻️ Felkészülési mérkőzés ♻️
VÉGEREDMÉNY: 12-1

 Összeállítás:
Kezdő: Irázi L. – Huszár S., Kincses R., Papp Cs., Kovács P. – Bodó I. – Szabó B., Illés T., Balogh R., Balogh B. – Novák A.
Pályára lépett még: Szilágyi N., Bujdosó S., Balogh L., Nagy R., Sági R., Gonda D., Sánta Z., Varga L., Sujtó D.
 Gólszerzőnk: Kincses R.

A találkozóról röviden: A remek erőből álló Keresztúriak már rögtön a mérkőzés elején ránk erőltették az akaratukat, ami gyakorlatilag az első negyedóra végére háromgólos előnyben mutatkozott meg. A rendszerint mélységből érkező előrevágott labdákkal nem tudott a védelmünk érdemben mit kezdeni és ezt remekül használták ki edzőpartnerünk gyors támadói. Mindezek mellett nem szabad szó nélkül elmenni, hogy a csapatszintű védekezésünk hagyott némi kívánnivalót maga után. Lassan, körülményesen, unottan próbáltunk hátulról építkezni, amibe számtalanszor hiba csúszott és ezt kihasználva kerülhetett az ellenfelünk könnyedén helyzetbe. Mindezt kozmetikázta, hogy Kincses R. tudott szépíteni bő 20 perc játék után. Azonban sok sikerélményünk nem volt a játékrész folytatásában sem, ugyanis a folyamatos nyomás nem szűnt rajtunk, ami újabb gólokban mutatkozott meg. A félidő vége felé csapatunk elkezdett végre futballozni és ekkor több helyzetet, szögletet és kapuralövést is feljegyezhettünk már. Ennek ellenére a szünetre már 6-1-re alakult az eredmény.

A második félidőre már több helyen változtattunk, annak érdekében, hogy mindenki játéklehetőséghez jusson és a visszaléptetett ifjúsági csapat legígéretesebb játékosai is szerepelhettek 20-25 percet. A találkozó végére egészen nagy különbségű vereséget könyvelhettünk el, de fontos kiemelni, hogy a Sarkadkeresztúr egy rendkívül jó csapat, akiknek valószínűleg már csak formalitás lesz a tavasz idény és könnyedén húzzák be a bajnoki címet.

Összességében: A találkozón elért számszerűsített eredményből messzemenő következtetéseket nem szabad levonni, de el kell ismerni hogy csapatunk rendkívül gyengén muzsikált a bajnoki főpróbán. A mérkőzés rávilágított számos olyan problémára, amikkel várhatóan fogunk még találkozni a szezon során, így az edzőmérkőzésünk után a játékosoknak lesz lehetőségük ezeknek a hibáknak a javítására. Futballistáinknak nem csak fizikailag, hanem mentálisan is szükséges lesz fejlődni, mert a tétmérkőzéseken nem engedhetjük meg, hogy lehajtott fejjel játszanak, és félgőzzel sem érdemes kimenni a pályára.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük