A hullámzó teljesítmény vereséget eredményezett Vésztőn

Talán az elmúlt három veretlen találkozó okozta túlzott önbizalom, vagy talán a bátortalan hozzáállás miatt korán hátrányba kerültünk a szomszédvári rangadón, ami megpecsételte a sorsunkat.

Az elmúlt egy hónapban nem lehetett panasz csapatunk játékára ugyanis három találkozó óta nem találtunk legyőzőre és a Békéssámson elleni döntetlen is felértékelődött a mögöttünk hagyott néhány forduló alapján. Ezek után tehát bizakodva érkezhettünk meg a Vésztő elleni szomszédvári rangadóra, ahol a csapat kívülről szemlélve megfelelő állapotban várta a mérkőzést. Ahogyan az az egyesület közösségi médiájában is sokszor megjelenik, a tréningek megyei szinten is kiváló létszámban mennek. A csapat rendszeresen 20-25, olykor 30 fővel edz és információink szerint az elvégzett munkára, a játékosok hozzáállására sincs panasz. Mindezek tudatában a papírforma ellenére tehát joggal várhattunk eredményes szereplést a rangadón.

Valamiért csapatunk rendkívül bátortalanul, kapkodva kezdte a mérkőzést és amikor ezt néhány perc alatt felmérte a hazai együttes, kíméletlenül ki is használta az első helyzetét. Gurmait indították a bal szélen, aki könnyűszerrel rázta le Balogh Lászlót és tört be a tizenhatoson majd Irázi mellett lőtt okosan a kapunkba már a 6. percben. 1-0
A találkozó első 15-20 perce hasonló felállásban folytatódott. Számunkra néhány pontrúgás jelentett csupán vigaszt ebben a periódusban. A hazai csapat megfelelő, kellően agresszív mentalitással fojtotta el minden támadásunkat és hosszú labdákkal próbált azonnal a kapunk előtt veszélyt teremteni. Erre néhányszor Bradáknak volt esélye, aki elől a védelmünk tisztázott többször is az utolsó pillanatban. Sajnos ez csak a 29. percig volt igaz, amikor egy tizenhatoson belüli lövésből már betalált a rutinos vésztői támadó. 2-0
Talán a második gól kellett ahhoz, hogy játékosaink felébredjenek, vagy csupán kellően komolyan vegyék a mérkőzést, ugyanis az első játékrész utolsó negyedórája már egyértelműen a miénk volt. Sőt mi több, Szabó Barnabás egyik remek megmozdulását csak szabálytalanul tudták megállítani, így büntető következett. A labda mögé a csapatkapitány Kincses állt, aki nem is hibázott így a félidő vége előtt szépítette az eredményt. 2-1

Kincses Róbert higgadtan helyezte a büntetőt a kapuba és ezzel góllal ünnepelte a 327. meccsét az Okány KSK színeiben.

A második játékrészre érezhetően más hozzáállással érkezett ki csapatunk, és történt két személyi, szerkezeti változás is az összetételben. A szünetben lement Balogh L. és Bujdosó S., helyettük Papp Cs. és Balogh B. érkezett.
A félidő elején tudtuk folytatni az első 45 perc végi játékunkat, így alakulhatott ki egy újabb veszélyes szituáció a hazai kapu előtt, amit ismételten csak szabálytalanul tudtak megállítani a Vésztő védői. A főszereplő újra Szabó B. volt, aki már a második büntetőt harcolta ki nekünk. A labda mögé ezúttal Balogh Ramon állt, aki szintén nem hibázott és egalizálta a találkozót az 50. percben. 2-2
Sajnos az örömünk nem tartott sokáig, mert a hazai csapat ugyanazt a játékot produkálta amit az első félidőben és egy előrevágott labdát nem jól számolt ki a védelmünk, Fazekas R. pedig lecsapott rá a bal szélen, amivel a kapunk felé száguldott és kissé kisodródva még el tudta pöckölni a játékszert a kifutó kapusunk mellett. Így az előny az 53. percre ismét a hazaiaknál volt. 3-2
Csapatunk nem adta fel, harcolt küzdött és a mérkőzés első 20 percéhez képest már sokkal bátrabb játékot vállalt fel, de a jól védekező és helyenként az időt is rutinosan húzó hazaiak nem engedtek teret a komolyabb támadásainknak. A mérkőzés utolsó harmadához érkezve ugyan többször eljutottunk a vésztői kapuig, de ezek leginkább egy-egy szögletet vagy szabadrúgást jelentettek csupán, illetve egy alkalommal ismét Szabó Barnabást szerelték érdekes körülmények között a büntetőterületen belül, de a játékvezető sípja néma maradt. Úgy tűnik három büntetőt csak ellenünk fújnak, nekünk nem.
A 72. percben végül úgy tűnt eldőlt a találkozó, ugyanis Varga vállalkozott lövésre jó 25 méterről és nem volt elég, hogy az egykori okányi játékos, Szőke bólintó mozdulata megzavarta Irázi kapust, a labda még meg is pattant egy fűcsomón, ami által irányt változtatva vágódott a kapunkba. 4-2
Az utolsó negyedórára az összes támadó szellemű játékosunkat pályára küldtük, sőt átálltunk kétcsatáros játékra, de ez sem vezetett eredményre. A lefújás előtti percekben még Nagy Richárd beadásából volt Szabó B.-nek egy ígéretes fejese, ami centikkel kerülte el a hazai kaput, de az eredmény már nem változott.

A mérkőzés szép számú közönség előtt, harcias, rangadó hangulatban játszódott, de a mérkőzés minősége nem haladta meg az osztály színvonalát. Csapatunknak ennél mindenképpen többet kell nyújtania a folytatásban, és nem elegendő 30 percig jól játszania ha eredményes kíván lenni.

Békés megye, III. osztály, 20. forduló
Végeredmény: Vésztői TK – Okány KSK 4–2

 Összeállítás:
Kezdő: Irázi L. – Balogh L., Huszár S., Kincses R., Kovács P., Bodó I., – Szabó B., Gonda L., Illés T., Bujdosó S. – Balogh R.
Cserék: Rózsa Cs., Nagy R., Kovács R., Papp Cs., Varju Ro., Varga L., Balogh B. Gólszerzőink: Kincses és Balogh R. mindketten büntetőből

Varju Richárd mérkőzés utáni nyilatkozata a Békés Megyei Hírlap/BEOL.hu-nak:

„Hangulatában igen, minőségében semmiképpen sem volt rangadó a mérkőzés. A hullámzó teljesítményünk és a helyenként akaratgyenge, félszeg játékunk miatt korán hátrányba kerültünk és Fortuna sem fogta a kezünket a mai napon. Játékosaimnak meg kell érteni, hogy félgőzzel senki, de főleg a dobogósok ellen nem terem babér.”

Miniinterjú vezetőedzőnkkel közvetlenül a mérkőzés után:

okanyksk.hu: Milyenek az első érzéseid a mérkőzéssel kapcsolatban a lefújás után?
V.R.: Ha negyvenöt perc után ért volna véget a találkozó, akkor azt mondom, hogy elkeseredett és csalódott vagyok, de úgy gondolom a második játékrészben mindent megtettünk ami tőlünk tellett.

okanyksk.hu: Két gólos hátrányból fel tudott állni a csapat, de mi történt utána?
V.R.: A mérkőzés első félórájában mi gyakorlatilag nem voltunk jelen, a harmincadik perctől érkeztünk meg, akkor kezdett el néhány játékos úgy futballozni, ami elvárható. Csak éppen ekkorra már 2-0 volt az eredmény. A 40. és az 50. percben is kaptunk egy-egy jogos büntetőt, ami annak volt köszönhető hogy bátrabbak, szervezettebbek és erőszakosabbak lettünk. Tettünk a gólokért. Ekkor újra meccsben voltunk, mert 2-2 lett az állás, de bizonyos játékosok továbbra is dekoncentráltak maradtak és mire rendeztük volna a sorainkat máris a hazaiak vezettek. itt úgy éreztem többen is kétségbe vonták, hogy képesek vagyunk újra felállni. Ettől függetlenül rendületlenül mentünk előre, próbálkoztunk, de semmi sem sikerült.

okanyksk.hu: Minek tudható be ez a mérkőzésen belüli ingadozó teljesítmény?
Orvosolható ez a probléma?
V.R.: Ha tudnám, hogy mi okozza akkor valószínűleg meg sem történne. Csak sejtem, hogy néhány játékos nem minden mérkőzést tud megfelelően fejben lejátszani. Rutintalanul, bátortalanul és sokszor nem kellően agresszívan megyünk bele a meccsekbe, vagy az azokon belüli párharcokba. Ez mentalitás és mentális felkészültség kérdése.
A játékosok személyiségjegyei edzéseken nem biztos hogy alakíthatóak, de ezentúl megpróbálunk erre is nagyobb hangsúlyt fektetni.

Tabella a 20. forduló után

A következő mérkőzést csapatunk április 22-én szombaton, korai 13:30-as kezdéssel vívja a Mezőmegyer SE II. csapata ellen.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük