Bravúros győzelem a szomszedvári rangadón!

Zsadányban született meg a csapat első tavaszi győzelme! Öt gól, három büntető és a végén egy „kis” izgalom. Utóbbi miatt talán még édesebb a siker…

Legutóbb még november közepén, a téli szünet előtti utolsó mérkőzésen ünnepelhettünk győzelmet, ami még az idényközi holtszezont nem beszámítva is már-már ínséges időszaknak számít, úgy meg pláne, hogy tavasszal a mutatott játékkal korántsem volt gond. Felvettük a versenyt a bajnoki címért küzdő Bucsával, a Kamut és Békéssámson ellen pedig önhibák után kaptunk gólokat, igazán felépített támadásokból nem vették be a kapunkat márciusban. Aki látta a csapat teljesítményét ebben a hónapban az tudta, hogy ha ezt a teljesítményt folytatjuk, ki fog jönni a lépés akár egy élmezőnybeli ellenfél ellen is. S ez mikor máskor történjen meg, mint egy szomszédvári rangadón, a 4. helyen álló Zsadány otthonában?!

A szombat délutáni találkozó irama felnőtt presztízséhez ugyanis nyílt sisakos küzdelem volt már az elejétől, sok futással és párharccal a mezőnyben. A korai adok-kapokból csapatunk jött ki jobban 12 perc után, amikor Balogh Ramon szerzett labdát szemfülesen a hazaiak védelmi vonalában, ezután pedig egy az egyben indulhatott a kapu felé. Első lövése még elakadt a hazaiak kapusában, de a kipattanóból már sikerült megzörgetnie a hálót. Később akár egy szépségdíjas találattal az előnyünket is megduplázhattuk volna. Sujtó Dávid ugyanis az egyik szögletnél közvetlenül a kaput célozta meg és nem is múlott sokon, hogy emlékezetes találatot szerezzen! Zsadány azonban magasabb sebességi fokozatba kapcsolt és a 34. percben meg is volt a lehetősége az egyenlítésre. Egy erősen kétséges büntetőhöz jutottak a hazaiak, de a lehetőséget elszalasztották: a felsőlécen csattant a labda, s mint később kiderült, ez a momentum is hatással volt a mérkőzésre. A részeredmény végül nem változott az első félidő végére.

A hazaiak leginkább pontrúgásokból voltak veszélyesek. (Fotó: Nagy Sándor/Zsadány)

A második játékrészben még jobban felpörögtek az események. Alig félóra alatt élhettünk meg extázist, pánikot, majd a végén – szerencsére – újra extázist. Tökéletesen kezdtük a második félidőt! Négy perc alatt két gólt is szereztünk! Hét minutummal az újrakezdés után Sujtó Dávid szögletéből ezúttal már gól született Bodó Imre fejese révén. Ezt követte szinte azonnal Krucsó Martin pazar találata szabadrúgásból és máris 0-3 állt a képzeletbeli eredményjelzőn! Minden a mi szájunk íze szerint alakult, de azért egy kicsit Fortuna is velünk volt ezen a délutánon, ugyanis Baksai remek lövése a kapufánkon csattant a félidő közepén. Ám ahogyan telt az idő, úgy tudta egyre jobban felborítani a pályát Zsadány. Mezőnyfölénybe kerültek, amit mi csak kockázatos belépőkkel tudtunk kompenzálni és alig 20 perc alatt négy játékosunk is sárga lapot kapott. Szerencsére mindenki csak egyet, ám a hajrára tényleg eljöttek a zsadányiak percei. A 79., valamint a 82. percben is büntetőt ítéltek meg a hazaiak javára, -nem tisztünk a Jv. sporttársat bírálni, de ezen esetekben is erősen kétséges volt azok jogossága (a szerk.)- és mivel egyik sem jutott az első félidei sorsára, pillanatok alatt egyre olvadt háromgólos előnyünk. A csapat azonban hősies küzdelemben megőrizte az eredményt, édesebbé téve ezzel a sikert, a hely közelsége miatt pedig számos okányi érdeklődő is szemtanúja lehetett a tavasz első győzelmének.

Habár a megszerzett három pont a tabellán nem jelent pozícióbeli előrelépést, de lélektanlilag a régi-új csapat első szezonjában sokkal inkább!

Békés Megye III. osztály 17. forduló
Végeredmény: Zsadány KSE 2 – 3 Okány KSK

 Összeállítás:
Kezdő: Irázi L. – Balogh L., Huszár S., Kincses R., Kovács P. – Bodó I., Sujtó D., Illés T., Balogh R., Bujdosó S. – Krucsó M.
Cserék: Nagy R., Kovács R., Lakatos N., Varju Ro., Papp Cs., Varga l., Sági R.
Gólszerzőnk: Balogh R., Bodó I., Krucsó M.

Vezetőedzőnket a lefújás után honlapunk külön is megkérdezte a találkozóról:

okanyksk.hu: Milyen érzések kavarognak ilyenkor egy okányi edző fejében?
Varju Richárd: Természetesen nagyon jó érzés újra győzni, különösképpen, úgy hogy ezt egy szomszédvári rangadón tettük. A Zsadány nagyon sokat lépett előre a korábbiakhoz képest, nem érdemtelenül ostromolják a dobogót, ezért is igen értékes a mai három pont.

okanyksk.hu: Hogy értékeled a csapat mai teljesítményét?
V.R.: A srácok ma újra megközelítették a valós képességeiket, de szerintem többen még mindig nem úgy futballoznak, ahogy azt önmaguktól és én is tőlük elvárom. Ma inkább a fegyelmezettségünknek köszönhetjük a sikert, mint a jó játékunknak.

okanyksk.hu: Mit gondolsz a három büntetőtől?
V.R.: Egy végtelenül szimpatikus játékvezető páros működött a találkozón, és mivel mindannyian emberek vagyunk így hibázhatunk is. Ezzel nincs is gond és így, hogy végül nem került pontjainkba a tévedésük, nem neheztelek rájuk. Azonban én kitartok amellett, hogy a háromból kettő büntető egyáltalán nem volt az. Ezt a nagyon korrekt hazai játékosok is elismerték a találkozó után, sőt tudomásom szerint a mérkőzés után végül maga a játékvezető is belátta, hogy voltak ezirányú tévedései.

okanyksk.hu: Mit várhatunk a csapattól a folytatásban?
V.R.: A következő héten szabadnapos a csapat, így a hétvégét pihenéssel tölthetik a fiúk, de ettől függetlenül ugyanúgy heti két edzéssel megy tovább a munka. Április 8-án pedig a Telekgerendás csapatát fogadjuk hazai környezetben.

Tabella a 17. forduló után

One Comment on “Bravúros győzelem a szomszedvári rangadón!”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük