Szabó László az új felnőtt vezetőedző

Egyesületünk Démusz Zsolt december eleji lemondása után lázas edzőkeresésbe kezdett, aminek végén Szabó Lászlóval kötött egyezséget. Arról, hogy pontosan ki is az új vezetőedzőnk és milyen szakmai múlttal rendelkezik, cikkünkben bővebben beszámolunk.

Frissen kinevezett vezetőedzőnk komoly szakmai múlttal és igen szép eredményekkel a háta mögött érkezik csapatunkhoz.
Szabó László az elmúlt években sikerrel dolgozott Hajdú-Bihar megyében a megyei első osztályban illetve az NB3-ban is. Többek között Püspökladányban, Ebesen, Hajdúböszörményben és legutóbb Hajdúszoboszlón is, ahol 2021-ben megyei első osztályú bajnok lett és jelenleg az NB3-as csapat szakmai vezetői pozícióját tölti be.

Innen érkezik tehát újdonsült vezetőedzőnk, aki játékosként a Püspökladány és a Hajdúszoboszló színeiben egykoron az NB3-as és NB2-es bajnokságban is pályára léphetett.

Szabó László (középső sor, balról a harmadik) 2021 nyarán megyei első osztályú bajnok lett Hajdúszoboszlón
(Fotó: Hajdúszoboszlói Sportegyesület)

Szabó László a néhány hete távozó Démusz Zsolthoz hasonlóan UEFA B licenccel rendelkezik, és nagyratörő tervekkel érkezik csapatunkhoz.

Erről meg is kérdeztük a tapasztalt mestert és az alábbiakat nyilatkozta arra a kérdésre, hogy mik a konkrét tervei, céljai Okányban:

Örültem a megkeresésnek, mert a fél éves pauza után már hiányzott a vezetőedzői munka, és érdekes kihívásnak találom az okányi lehetőséget. A terveink, céljaink változatlanok, mint amit a vezetőség korábban is kitűzött. Az alapvető igény a felsőházi tagság, de mivel a csapat remek őszt produkált, így jogos elvárás lett az éremszerzés. Ezért mindent megteszünk a tavasszal is.

Szabó László

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük